Amit még nem éreztem, de jó lenne...

Igazi csók

Megfogja gyengéden orcám,

Keze melegen simul hozzám.

Közel hajol, szemembe néz

Annyit mond:tarts velem, ne félj.

Tekintete megbabonáz

Ajkai pecsétlik a szám.

Odabújok, viszont ölel,

Karjai átfonnak engem.

Egy mély lélegzet hallható

Titkos, de mindent elmondó.

2010. december 20.

Teljes átélés.

Megtettem

Nagy levegőt vettem a mély szagból

Minden nedves, minden piros, halott.

Bamba képpel néznek a tetemek

Megtettem. Visszaút mostmár nincsen.

Hallom még az utolsó sikoltást,

Az eltört csont rideg roppanását.

Még érzem lehelete melegét,

S a rám gördült könnyének cseppét.

Bevillan szeme könyörgése

Látom, ahogyan ordít: „Ne tedd meg!”

Végeztem. Lecsúszok falnak dőlve.

Lihegek, beteges mosoly önt el.

Gyűlölet volt. Mit tettem, vállalom!

A hullákat el kell takarítanom.

Mostmár nem mozognak, nem beszélnek.

Csak üvegesen néznek előre.

Kezem, lábam csupa vér és piszok

A sejtelmes éjszakában futok.

Már nincsen családom, se barátom

Azt hiszem, most magamon áll a sor.

2010. november 29.

[2002-2010]

„ Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan. „

/Exupéry  -  A kis herceg/

Majsai élmény után.

Öngyilkos madárka

Derűs esti séta.

Annak indult az egész.

Lett belőle nagy keresés,

lóti-futi, sietés.

Zavaros, tán’ szerelmi bánattól

Szenvedő, szegény madárka volt..

Közepes termetű, fekete,

Olyan vész jósló egyedke.

Öngyilkos lett szerencsétlen..

Megmenteni nem lehetett.

Tetemét egy macska megehette,

Vagy az is lehet, hogy

A madár felkerekedett,

Tovább repült szelíden, akár hevesen,

Vagy nem…

Kitudja.. Megeshet az is,

Hogy elnézett jobbra, balra,

Csinos madár lánykát látva,

S falnak röpült csodálatában.

Hirtelen suhant el előttünk…

Meglepődtünk.

Koppanás, esés, levél csörgés,

S a madár már nem a levegőben,

hanem a földön lelte magát.

Szegény, szende egyed..

Mi lett veled?!

Falnak mentél, megijedtél,

Azóta nem halljuk a csicsergést.

Hát ég veled,

További szépeket!

2010.ápr.10.

Magyarország - Majsa - Szeged [trilógia]

Szeretlek…

Álmomból felébredve,

te jutsz eszembe…

Töprengeni kezdek,

tán még ideges is leszek…

Mikor kimondom neved

büszke érzéssel,

szívem hevesen ver,

ajkam görbe útra kel,

kiráz a hideg, és

hiszem, hogy valamit tennem kéne…

Magyarország!

Én érted élek,

érted voltam, leszek.

Míg élek, itt maradsz bent,

e csöppnyi szívben .

Én magyar vagyok,

tagadni nem akarom,

soha nem is fogom!

Magyarország, édes hazám!

El nem hagylak soha-soha!

S légy hű, bölcs, hisz’

múltad nem engedheti,

hogy elfelejtsünk!

Amíg magyarok élnek,

Magyarország, szeretünk téged!

2010.ápr.10.

… Téged is szeretlek …

Elhagyni nem akarlak!

Ó bárcsak itt élhetnék,

örökre veled…

Szerényhangú,

éberajkú ,

sokat mondó,

nyugalmat biztosító

Majsa.

Én szívembe zártalak!

éjjel-nappal gondolatom reád akad,

elfelejteni nem bírlak

és nem is akarlak

Majsa!

A felejthetetlen kanasztapartik,

Az ébren maradás hajnalig,

a teraszon kint vacsizni, és    

sétálni egészen estig,

Majsa.

A levegőben áradó illat,

a víz íze, szaga,

a fák, növények színe,

az élet természetessége,

Majsa…

2010.ápr.10.

… És téged is

A mindennapi élet,

a megszokott pezsgés…

a barátok, a család, a szerelem,

ez vagy te nekem, Szeged!

A reggel csípős, nyugodt szele,

a mosolygós emberek,

a kiszámíthatatlan madarak,

a furcsa szavak,

Szeged.

Szán sziti

szól a repp…  

Nevetek kicsit,

majd tovább lépek,

Szeretlek Szeged!

Az életem vagy!

Kérdésre válaszom itt van:

a szívembe zártalak

és nem engedlek soha

Szeged.

2010.ápr.10.