Mikor eluralkodott felettem az érzés...

  Ha látom elszáll minden bánat,

Ha sétálok nem érdekel ki láthat.

Egyedül bolyongok

ÉS csak Őrá várok.

Várom a napot, mikor szemembe néz

És elrebegi: örökre maradj enyém!

De félek. Mi van ha ez csak remény?

És később majd el kell fogadnom a tényt:

Soha nem ejthetem ki számon, hogy miénk.

Ő, nevét szívembe véste,

Elfelejtenem lehetetlen.

És hull a könnyem tehetetlen

Párnám fölött zokogok minden este.

Reggel felébredve az Ő képe jelen meg előttem..

Előbb feldob, majd könnyű széllel elereszt.

Lassan szállok tova, s mikor földet érek,

A valóságba ütközve koppanok egyet.

A jó kedv megmarad természetesen,

Mert bízok a hitben és a szerelemben.

/2010.szept. 16./

Érdekes volt ez az érzés... Csak rá gondoltam, és nem érdekel semmi, a körülöttem zajló eseményekből. Vidám voltam, és vártam, hogy újra beszélhessek vele....  Bár nem beszéltem volna..  tán' még tartana az a furcsa, de mégis imádni való érzés ott legbelül..mélyen.