Neki..

Elrontottam valahol…

Nem voltam elég odaadó?!

Holnap a Tiszába ugrok.

És könnyek közt meghalok.

Szépen temessetek,

Virágot csak keveset kérek.

Emlékezzen rám pár ember,

De neki  ne mondjátok mit tettem.

Pár  év múlva szólhattok,

Látogassa meg sírhalmom.

Onnan egy rózsa nő majd ki,

Ha tudja mit jelent, emlékszik.

Majd nézzen fel az égre,

Lásson benne engem.

Jusson eszébe az a vasárnap,

Mikor valóságban először láttam.

Aztán menjen ki a parkba

Számolja meg a kavicsokat.

Ha végzett, sírfámon, nevem alá

Vésse bele azok számát.

Majd üljön le és nézzen..

Előre a dombos tetemre.

Nem várom , hogy szeressen,

Csak lássa, mit veszített.

De egy titkos levél el lesz rejtve,

Melyben benne van minden.

Néhány szó egybevetve:

Szerettelek, és ez így lesz végleg!

/2010.szept.17./

A vers akkor íródott, mikor az illető, kihez szól a vers, közölte velem, hogy nem szeretne személyemmel élettársi kapcsolatot élni. Köznyelven szólva: "járni". A hír lesokkolt, megdöbbentett. Azt hittem van nála esélyem. Igaz, mikor elfutott a válasz elől, sejtettem valamit, hogy a reménykedést rá kellene hagynom, mert csak a síromba vezet. 

A versben olyan emlékek csillannak meg, amelyeket az adott személlyel éltem át, (kb.) nem több mint 1 hónap alatt.

Ez a szerelem előtt nem éreztem költői ihletet magamban, de Ő, Ő igazán megtudott ihletni. 13 versem szól róla, illetve hozzá. Még akkor is írtam feléje szóló verseket mikor már nyíltan kijelentette, hogy ő nem szeretne velem kapcsolatot létesíteni(párkapcsolatot).

El is fogadtam a tényt. De a remény bennem tovább él. És várok, ha nem is Őrá, várok arra a valakire, aki majd újból el csavarja a fejem.