Bnek.
Hé, az álmok rég nem értünk szólnak
Összekötne a múlt, de már eldob a holnap.
Van kép, van hang, hogy mik voltak akkor,
De mit sem ér már, ha csendesedik az akkord.
És egyszer elnémul végleg a dal
Mert az emlékeket kettőből csak egy ember ápolta.
Vége egy barátságnak. Mért akartad, mondd meg?
Mért csak én küzdöttem, hogy fennmaradjon az élet
Köztünk, mi láttam, már régóta haldoklott,
és most vége, szertefoszlik a szélben,
de könnycseppet nem ejtek, mert minek?
Nekem ilyen „barát” nem kell,
Ki szarik a fejemre, még akkor is, ha lelkem szenved,
Mert fontosabb neki egy fiú, de nem. Irigy nem leszek.
Az őszinteség megbocsájtható, a hazugság meg vétek,
A te döntésed volt, hogy lódítottál nekem,
És a következménye lett:nem számíthatsz rám többet!
Azt mondják: új élet, új barátok,
De a régi mért lesz homályos?
Nehéz lett volna megmondani,
Hogy a régi barátságot nem akarod őrizni ..
S ne mondd, hogy ez nem így van, mert látom.
Te is tudod, csak fáj közölni az igazságot.
Meghallgatlak, gyere mondjad. Egyenesen a szemembe,
Most még indokot se kérek, csak akkor zárjuk le végleg
Az ügyet, mert az, hogy én szeretlek, te pedig kedveled a helyzetet
Nem dob az életemen semmit se előre.
S most te vagy a sértett,
mert gondolom az egészet elfelejtetted,
s mertem annyit kérdezni: mi volt tegnap?
és a válasz?! – „Hogy hogy, mi lett volna?”
az ártatlanságnak is van határa, a hazugságnap meg végképp,
Én tényleg csak azt nem értem: nem látod nekem te mennyit értél?
Illetve érsz, vagy nem tudom.
Ez a kapcsolat innentől szertefoszlott
Látok egy képet, az utcán összefutunk, s míg te
Elfelejtettél mindent, szedem tovább léptem..
És nem érted, mért hagylak ott szó nélkül..
De szép lassan eszedbe jut e pár sor, s elrémülsz..
Most döbbensz rá mit tettél..
Dalolhatnám: én megmondtam. De az mit sem ér
Így tovább ballagok, hátra se nézek,
De még egy utánam futó hangban: „bocsáss meg!” .. reménykedem.
2011. december 31.
