Minden este könnyem ontom,
Hogy végre elűzzem azt a bánatom,
Mely nyugodni nem hagy, s kínoz,
Mert a hiányérzet rabul ejtett, ez átok.
Mondd, hol van ő, ki le vesz lábamról,
S megölel , ha már elural a fájdalom?
És halk szavakkal bátorít, hogy ő mellettem van:
Kezem fogja, szemembe néz, suttogja: „aludj csak!
Felejtsük el a bajt, érezzük az álom mámorát!
S mikor holnap felébredünk, a szép szivárvány
Megédesíti napunkat, mert tudom azt,
Hogy szeretsz, szerettél, s szeretni fogsz majdan.”
2011. május 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése