Buzgón kérded: mért tettem?
De nem felelek, nézésem üveges.
Hangom sincs, hogy szóljak hozzád,
Fogd a kezem, s csak vigyázz rám.
Megbántam már, ne ítélj el.
Légy most mellettem, kellesz.
Én belehalok, ha most itt hagysz!
Ne tedd, a múltunk hasogat.
Bánom, hogy kezembe vettem azt,
Bánom, hogy leugrottam, s ha
Győzködlek is, tudom, mit érzel,
Hisz önző voltam. De szeretlek!
Jövőnk lehet, kudarcba fulladt.
De még is arra kérlek untass!
Untass féltő szavaiddal, féltékenységgel,
Bármivel, csak tudjam, hogy velem leszel…
…Érzem, ez itt a vég. Elhagysz.
Lépted után nézek. Te hallasz!
Ordítok, de némaság. A könny szememben
Hullik csak, gyűlik, az eső szakad.
Egyedül maradtam. Árván ülök
A parton, merengek: megőrülök.
Urammá vált az ideg, a rossz,
Kezem hideg, és csak rád várok.
De nem jössz. Fejemben visszajátszom
Még ezerszer, ahogy elmész, s a hangom
Kezd visszatérni. „Mostmár vége, ebből ennyi!
Józanodj ki, ha tőle akarsz csókot kapni!”
2011. április 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése