Nincs ihlet, az életemet elvetted..
Játszottál velem, s azt hitted, te állhatsz feljebb.
Nincs már családom, elloptad a barátom
beteljesült a célod, lassan meghalok.
Tragikus, ironikus lírai rímek,
Haldoklok, de ezek még éltetnek.
Ha írok szárnyal a lelkem,
Elfelejtem bánatom, nincs mi keserget.
És a füst, mi gyilkolja tüdőmet,
A maró víz, mi melengeti testemet,
Megszédít, csalogat, hív egy gonosz hang:
„bűnözz, gyere itt vagyok,
Jobb lesz minden, meglátod!” …
De mi lett jobb? Csak a pillanatnyi állapotom ..
Másnap az élet megy tovább, és kínoz a fájdalom.
Most törődjek bele a tényekbe,
Hogy kit szeretek, engem már nem keres?
De mért érzem iránta a vonzalmat?
Elfelejthetném, mint az előző fiúkat …
„Beleszerettem a jó énedbe, s nem szerettem ki a rosszból”
Te nem tudod mit érzek, s azt hitted, veled csak játszok ..
Elhallgatom a bánatom
A vereségem nem mutatom.
Nem kell, hogy lásd rajtam, sőt senkise lássa,
Az én bajom, az én terhem, megoldom lassan.
2011. december 6.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése