Az álom

Néma csönd és világosság van.

Az álomban rekedtem, azt hiszem.

Halk dübörgés, alig kacaj

Jelzi, nincs baj.

Hiszékeny, füstös felhő fölöttem

Suhan el, s vihar lesz.

Egy életen át kitartó tűz

ez a szeszélyes szerelem.

Bánatos, gondtalan vicc.

Egy röhej, ami van is , és nincs.

S fogva tart, erőszakos. Félek

Bolondot csinál belőlem egy érzet.

S keménnyé tett. Mi a bizalom?

Mi a hűség? és hogy akarom..?

Mik a szavak, amiket elhiszek…

elhiszek, s komolyan gondolom.

Létezik-e az örök, a szerelem..?

Vagy ez csak talán és szeretet.

Tények vesznek körül engem..

Jaj, nagyon félek.

Minden ember más, s mást

hibázik, mondják.

no de az emlékek cáfolnak..

szűk ketrecben tartanak,

hogy megvédjem magam.

Mindentől , mi volt, s az.

Attól a múlttól, mitől menekülök,

a csalódástól, rossz erőktől.

Ám tanulok állandóan.

Nincs amit ne lehetne, minden adódhat.

Csak – ugye – akarni kell.

De elvből én nem keresek.

Elvből.. , női büszkeségből.

Én inkább várom a hősöm.

S ha kell, én így megvénülök..

Csak a szerelem legyen igaz, mélyről jövő.

S néma csönd, fátyol van.

Itt rekedtem az álomban.

Mély álom ez, hosszú és kitartó

De valaki ébresszen fel, mert belehalok.

2013. szeptember 16.