Ki vagy ki büntetsz, és mért teszed ezt
Velem, csak szenvedek és nézem, ahogy
Szertefoszlik egy élet, vagy kettő, ez se neked se nekem
Nem megy így együtt, hallod mit mondok?
Mindketten elvesztünk…
Mer’ volt egy szél élet, ami bízott és remélt,
Mosolyogva keltem és boldogan feküdtem.
Teltek a napjaim, de hiányérzet támadt,
Kellett egy férfi, ki mellettem áll majd.
Álmodoztam végig, hogy lesz egy olyan pasi
Kiben látom a jövőt és tudok neki adni
Bizalmat meg hitet, szerelmet és az életem,
Mindenem ami van, s cserébe az ő szíve
Az enyém lesz majd. S ha kell én meghalok érte
És „holtodiglan-holtomiglan örökké-együtt
Szeretni foglak”.
Építettem a vágyat, az első 50 évet láttam,
Házasság, gyerekek, örömteli élet, gondokkal,
Miket együtt elfedünk, és megküzdünk
Minden kihívással, a vég egy boldog nap lesz,
Boldog imákkal.
És most rátaláltam az igazira, egy hétig
Mondogattuk: „de imádlak”. Eljártunk
Néhány helyre, és minden jó, de már a
Harmadik héten gondok adódtak,
Nem volt oylan nap, hogy ne veszekedtünk volna.
Visszagondolva már otthagynálak akkor is,
Mer’ ami nem megy azt nem kell erőltetni.
De szerelmes voltam beléd, érted? Még most is..
Én kitartottam melletted a bajban,
De cserébe csak azt kapom, hogy „szar vagy”?
Mert az egoizmusodat tökélyre fejleszted
Azzal, hogy te vagy a kemény gyerek,
De szart se ér az erő, ha csak fitogtatásból versz
Meg másokat, keresed a „cinket”, hogy nagyobbnak
Lássanak, ahelyett, hogy éreznéd a törődést,
Amikor figyelnek rád, de nem veszed észre,
Mert a mindened lett bazdmeg a tisztelet megszerzése .
Szánalmas vagy ember, ha azt hiszed, jó úton
Jársz, s ha majd te leszel a strici,
Senki se fog fikázni.
Az élet nem habos torta, ezt már jó apád is megmondhatta,
És ha ő valamit elrontott, fejezd be és folytassad.
Nincs olyan szülő, ki akkor büszke gyermekére,
Mikor az szív, iszik és mindennek nekimegy.
Azt mondod nem a valóságban élek,
Hogy egy kapcsolatra még nem állok készen,
Csak azé’ mer’ azt látod, hogy kinyalom a seggüket,
De elfelejted a jellemem, hogy mocsokban élni nem szeretek.
Meg hogy nem baszom el az életemet
Már 16 évesen, hogy egy kibaszott nagy semmi lehessek,
Ha majd eljön az az élet, mit kettőnknek megálmodtam, de félek,
Innentől szertefoszlik minden.
Bennem még mindig álmok vannak,
Álmok a jövőről, de csak szomorúan gondolok bele:
Én veled nem így képzeltem.
Azt is mondod, nem törődök veled eleget, de
Akkor faszom fog 5-kor kelni, mert elhiheted,
Hogy a suliban eltöltött 8 óra előtt senki
Nem kelne sötétben, hogy a szerelmét lássa életben,
Mert zsarolni már tudsz, hogy kinyírod magadat,
Az okod meg csak az, hogy szenvedsz a szeretet hiányában?!
Faszom ki van azzal, hogy mindig én hibázom,
Hogy az is baj, ha veled csak félórára találkozom.
Örülnél inkább annak, hogy látjuk egymást néha,
De beszélhetek a falnak, mert makacs vagy te drága.
És nem akarok elmerülni a testi szenvedélyben,
Elhiheted nekem, az életem anélkül is teljes.
Kemény lehet ez a tény, kemény egy olyannak,
Kinek ha kiverik este, egy-két napig fasza.
Akármit mondhatsz, hogy belebuzultam a suliba
De a gyerekemnek majd 20 év múlva
Választ adhatok, mennyi a hatszor hat.
Nem nagy szám a „seftelés” ,
De mikor majd előtted áll a nagy kérdés,
Nem tudsz telót cserélni egy lakásért.
Csak boldogan akarok élni,
az álmomat kezdem elvetni
új célokat látok, hogy egyedül sétálok
a Kálain keresztül a holt maros hídhoz.
S egyedül tekerek, oldom meg az életem,
Nézelődök majd mindig, de senkié sem leszek.
Szeretlek én téged, mindig is szeretni foglak,
De a hatalmas nagy tűzből baráti óvás lett csak.
Sajnálom, hogy ez így alakult,
Én próbáltam tenni ellene, de a jót
Neked is akarni kellene…
Te játszol velem, mondd mért
Kell ezt tenned, jólesik, ha látod,
Hogy egyedül szenvedek?
Hagyj el, hagyj itt, felejts el,
Én szerettelek, de most vége, már vége..
/ 2011. szeptember 17. /
