Szétvet az ideg ha rágondolok,
Kérlek dögölj meg és nem lesz több gond.
Néha az élet szopás és szívás,
Beszoptad azzal, hogy engem kihívtál.
Nagy a pofám tudom, de ha elborul az agyam
Kő kövön nem marad, azt a pokolban nyalhatsz.
Tudod, én rád áldoztam mindenem, az életem neked adtam,
Kihasználtad az alkalmat, élvezted, hogy valaki érted hal.
És akkor sírtam, hogy „jaj gyere vissza kérlek” ,
Mert nem láttam, hogy mekkora nagy fasz vagy, bazdmeg.
„Az életem nem megy tovább se veled se nélküled”
Egy hónapja ezt írtam, de mára rádöbbentem:
Hülye vagyok, vagy mia faszom, hogy esélyt adtam neked?!
Komolyan én vagyok a paraszt, hogy leálltam beszélni veled...
Arcon csapnám magam, hogy: „ mibe vagy te ember?!”
El se hiszem, de tényleg, hogy ejtettem érted könnycseppet!
Egy véres merénylet lesz,
Nem menekülhetsz, elvérzel.
Csapat szerveződik ellened,
Majd több támad egy ellen.
Ne félj tőlem, egy ujjal sem érek hozzád,
Csak a szíved lesz sebzett, mielőtt bármit is szólnál.
Tipornak a szavaim, majd észre veszed te is,
És gúnyos mosolyommal kitaposom a lelked is!
Kívánom neked a poklot,
Egy evőkanálnyit minden rosszból,
Egy csipetnyi fájdalmat, rengeteg bánattal
Tömérdek szenvedéssel, leheletnyi irigységgel!
Én drukkolok a továbbiakban,
Hogy legyen egy kis halálvágyad,
Kevesebb lenne egy patkánnyal
Ebben a bonyolult világban!
2011. november 15; 23.
