Megtettem
Nagy levegőt vettem a mély szagból
Minden nedves, minden piros, halott.
Bamba képpel néznek a tetemek
Megtettem. Visszaút mostmár nincsen.
Hallom még az utolsó sikoltást,
Az eltört csont rideg roppanását.
Még érzem lehelete melegét,
S a rám gördült könnyének cseppét.
Bevillan szeme könyörgése
Látom, ahogyan ordít: „Ne tedd meg!”
Végeztem. Lecsúszok falnak dőlve.
Lihegek, beteges mosoly önt el.
Gyűlölet volt. Mit tettem, vállalom!
A hullákat el kell takarítanom.
Mostmár nem mozognak, nem beszélnek.
Csak üvegesen néznek előre.
Kezem, lábam csupa vér és piszok
A sejtelmes éjszakában futok.
Már nincsen családom, se barátom
Azt hiszem, most magamon áll a sor.
2010. november 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése