Hogyha egyszer öngyilkos lennék...

Síri köszönet

Mosolyogni fogok majd

Mikor látom azt,

Hogy a sok ember körülöttem gyászol,

És a sírban én hálok.

Én boldogan fogok elmenni,

Hangzott halkan a megállapításom.

A szeretet éltetett ez idáig,

A barátokért éltem mindig is.

És most még is egy könnycsepp,

Végig gördül arcomon, ajkamon, és csak röpül.

Száll tova. Immáron  szabad.

Most már én is.

Bár tudnám milyen érzés.

Megkóstolnám, és tán’ kedvencemmé lészen,

De késő, elvették mit lehetett,

Mindent, és ennyi. Nincs tovább, vége.

Halálom legyen a megváltás

Sokak számára,  és

Kik azt kívánták: „ Bár meghalna!”

Tessék. Jobban érzed magad?

Több lett a vagyonod, hatalmad?

De mosolygok némán, tovább

Aki ismert tudhatja:

Jó ember voltam.

Kinek akartam kinyíltam,

Kik hozzám őszinték voltak.

És most hozzátok szólok:

„Engem ugyan ne sirassatok

Csupán gondoljatok rám szeretettel

Példámat ne kövessétek

Majd fogadjátok meg nekem:

Hűek lesztek és önzetlenek mindenkihez és mindenhez!”

És majd egy hang súgja füledbe:

„Boldogan mentem el, köszönöm nektek!”

2010. október 19.