lenyugszom szépen lassan

Hervadt falevél lomha árnya

Szürkét von rám, miként tova árad.

Száll a szélben, suttog, süvít halkan

Félelemmel arat, elkaszál a harag.

Dühöm végtelen faja szalad

Éget most tollam tintája.

Szikrát szórnak szemeim és szidnak,

De belülről szaggat, marcangolnak szavak.

És tudja fene mér’ vagyok Oly’ kíváncsi arra

Mit eszem puszta logikával megoldana.

De váratlan egy idegen toppan be messze földről.

Tágra nyílt szemeimmel csodálom, Ő vajon honnan jött?!

Mivoltának hitele rejtelmes és tétova,

Az idegenkedést ráhagyom, mosolygok csak.

Homályos ránc fedi arcom szélit,

A béke völgyében pihenek, szívem szelíd.

Rájövök, hogy ostoba vagyok,

Ha egyfolytában gorombáskodom.

Kiskoromban nem értettem azokat:

Kik csúnyán néznek, s mondanak nagyokat.

Ellentétben van sok érzés, gondolat…

Szeretlek-gyűlöllek, kedvellek-utállak.

Mindent kifejező szavak sokasága…

De; miért; ki; hol; hogyan; nem is; mit; csak.

A veszekedés nem egyenlő a vitával,

És erre nem gondolva hisztizünk egyfolytában.

Harmónia, béke, mámor, szimpátia…

…Óh..micsoda szavak..óh..miket mondanak?!

Megakarom ismerni magamat,

Hogy megtudjam mondani, Te ki vagy.

2010. október 22.