Sötét hangokkal teli az utca,
Fagyos szél arcomat fújja.
Mi tegnap volt, az mára elmúlt,
minden érzés oly’ gyorsan kimúl,
és változik. Hol szeretek, hol gyűlölök,
nem is látok néha a sok tűztől.
A sok haragtól szememben..
és a bánat.. az is eltemet.
Én vagyok a rossz? vagy csak a világ nevet..
Gúnyosan és röhögve. nem! ez a sors lehet.
Megbosszulja a hiú reményeket..
Az esti ábrándokat, azokat a szépeket.
Ahová menekültem mindig,
De most? még ezt is elveszi.
én vagyok a rossz, s nem csak a világ nevet..
Gúnyosan és röhögve mind engem beszélnek.
Most a fák némák, görnyedve sírnak.
A lelkem is..mintha épp meghalna.
Mért a bú? mért a szorongós magány?
Mit okoljak, hogy az élet már halál?
Mindenki rossz. senki se igaz ember…
hát én nem akarom látni ezeket!
Lombtalan fák ócska zaját nézzem?!
Egymást gyilkolja sok haszontalan részeg.
A valóságtól részeg..elveszett szellemek..
Ők nem szeretik a mostot..én mért szeressem?
Elhagytak, kinevettek, megaláztak, s lenéztek..
Egyedül egy ilyen helyen elveszek.
S oda minden törődésem és akaratom,
hisz’ e világban az ész nem hatalom.
Legyek hát száradó fadarab …
és egy mozdulattal elpusztíthatnak.
Nem! A nap felkelt és hív. akar engem.
Annyi mindent mond..ordít vakító fénye..
de..nem értem. ez nem az én nyelvem.
ez a sors?! …;ha van..akkor elveszítem?
Puha léptek vezetnek át a világba..
Amit csak én látok talán másnak.
Tele szép zöldellő fákkal..
Igen..végre elmerülök az álmomba.
2012. október 27.
