Édes Foglyod, hű szerelmed 

Annyi mindent mondanék most, 

De csak hallgatok, nem szólok.

Nem tudok… hisz’ elnémítasz,

Lágyan, kedvesen csábítgatsz.

Elég, ha rámnézel, tiéd vagyok,

Elég ha megérintesz, szabad vagyok.

Veled szárnyalok, rólad álmodok,

 ha bántasz is, a foglyod vagyok

Édes foglyod, hű szerelmed,

társad, barátod, s néha gyermeked.

Mert a törődés nekem is kell,

az, hogy érzem, van aki szeret.

s nem akárkitől hallom: „szeretlek” ,

Tőled! csak a te szavad ér mindent.

s ha én bántalak, komolyan ne vedd.

Csak féltésből teszem…félek.

Hogy mi van , ha vége?

Elmennél, s én itt maradnék végleg…

De nem , ez nem lehet.

Te szeretsz, s én szeretlek,

Bár az idő véges, nincs ellenünk,

Fussunk! Tűnjünk el együtt!

2013. március 17.

"ennyi volt..."

Távoli a hangod, s most nem is szól…

Nevet. Engem nevet, meg az életet.

S nem is látlak igazán, tested homályos

Lágy, lassú dalod nekem énekled.

Rügyeznek a fák, te nem vagy itt.

A föld kéri „takaríts! segíts!”

Csak te hallod, de nem adhatod át,

Messze vagy, hazád már egy más ország.

Buckás a beton, te átmész, én megakadok.

El is esek..de újra kezdem, nem sírhatok!

Pedig volna mit..akár hozzád is szólna,

Késő..”ennyi volt…”mondtam mosolyogva.

Te tűz én víz. Két különböző szív.

Te feladtad, én küzdök még kicsit.

De a neved eltűnik, az enyém új lesz…

Elfeledlek, már tényleg vége.

2013. március 4.