Az álom
Néma csönd és világosság
van.
Az álomban rekedtem, azt
hiszem.
Halk dübörgés, alig kacaj
Jelzi, nincs baj.
Hiszékeny, füstös felhő
fölöttem
Suhan el, s vihar lesz.
Egy életen át kitartó tűz
ez a szeszélyes szerelem.
Bánatos, gondtalan vicc.
Egy röhej, ami van is , és
nincs.
S fogva tart, erőszakos.
Félek
Bolondot csinál belőlem egy
érzet.
S keménnyé tett. Mi a
bizalom?
Mi a hűség? és hogy
akarom..?
Mik a szavak, amiket
elhiszek…
elhiszek, s komolyan
gondolom.
Létezik-e az örök, a
szerelem..?
Vagy ez csak talán és
szeretet.
Tények vesznek körül
engem..
Jaj, nagyon félek.
Minden ember más, s mást
hibázik, mondják.
no de az emlékek cáfolnak..
szűk ketrecben tartanak,
hogy megvédjem magam.
Mindentől , mi volt, s az.
Attól a múlttól, mitől menekülök,
a csalódástól, rossz
erőktől.
Ám tanulok állandóan.
Nincs amit ne lehetne,
minden adódhat.
Csak – ugye – akarni kell.
De elvből én nem keresek.
Elvből.. , női
büszkeségből.
Én inkább várom a hősöm.
S ha kell, én így
megvénülök..
Csak a szerelem legyen
igaz, mélyről jövő.
S néma csönd, fátyol van.
Itt rekedtem az álomban.
Mély álom ez, hosszú és
kitartó
De valaki ébresszen fel,
mert belehalok.
2013. szeptember 16.