Tél

Fagyos szél borzolja hajamat

Ballagok csak, hó csaták közt vívódva.

Fehér leheletem szárnyal tova,

A táj ropog, vakít harsányan.

A levegőben terjengő füst szaga,

Jelzi számomra: itt a tél hava.

A meleg házba belépvén üdvözöl:

A kalács illat, s a nagy családi öröm.

Pozsgás arcom boldog, mosolyog,

A fa előtt ül mindenki és sóhajong.

Titkos vágyak csendülnek legbelül meg

Most a lényeg az összetartás, szeretet, béke.

Ilyenkor decemberben más az élet,

Megértőbb az ember, és még kedvesebb.

„Ó  szép fenyő, ó szép fenyő”,

Csendes éjen: „ csinglingling száncsengő”.

A szólamok szava megigéz,

Kábulatba ejt a karácsonyi hév.

És három napig nyugalom van

Huszonnégy, huszonöt, huszonhat.

De hervadt hangulat ejt fogságba,

Nemsokára vége a karácsonynak.

Szilveszterkor még egyet tombolunk,

A pillanat örök, veszni nem hagyjuk.

Majd búskomor arccal, január hatodikán,

Vízkeresztkor, díszeitől megfosztjuk a fát.

Ezután csak fagyos szél borzolja hajamat,

És nagy felhő: fehér leheletem szárnyal tova.

Hóvirág félve előbukkan:

Jelzi számomra, nincs már tél hava.

2010. november