Nélküle

És akkor keményen vágtattam az úton

Határozott gondolattal, mely eléggé súlyos.

Nem töprengtem, csak kijelentettem:

Mély szavát az egyedüllétnek.

Ridegen néztem mind azon lényre,

Kik szemet vetettek reám, kacsintottak egyet.

És felettébb boldogan, gyorsan mozdultam,

Hallottam hangjukat, messziről mormogtak.

Eddig azt hittem, a férfiak kiszámíthatóak.

Szinte tudtam előre minden lépésüket, szólásukat.

Ismertem testtartásuk vagy nézésük jelentését,

És már a lélegzetükből értettem a következő felelést.

De mostanra megváltozott ez az egész.

Magam se tudom mi történt, s ez nagy esés,

Olyan, mint mikor a kisgyerek fut csak,

De térde összerogy, és földre huppan.

És most már nem látom az összefüggéseket.

Csak egy cél lebeg előttem: a függetlenségem.

Mert nem akarok olyan tényezőket,

Melyek megkeserítenék életemet.

Bár a ténnyel tisztában voltam, nem lenne az szenvedés,

Ha kicsit élvezném a dolgok szerelmes részét.

De egyszerűen nem tudtam aggódni, féltékeny lenni,

És keserves a tény: számomra nehézkes lett szerelembe esni…

Így aztán a döntés egyszerű és reális.

Megválok a gondolattól, mely már nem számít.

És szomorúan gondolok majd vissza a múltba,

De büszkén, hogy eddig ilyen jól bírtam.

Végül így jelenthetem ki tisztán és őszintén,

Hogy ilyen ifjan felesleges azon eszmélni,

Ami lehetetlen, abszurd és csak áltatna,

S én ezért fogom boldogan élni a mindennapjaimat. 

2011. március 20.