Ajj mért teszed ezt velem, mért kell így lennie?!

Az élet nem mehet tovább se veled, se nélküled.

Mért fáj kimondanom: szeretlek, vagy hiányzol,

És mért várom, hogy megkérdezd: „van valami gond?”

Te pörögsz és mesélsz, vidám vagy látom,

Én meg csak passzívan felelek, talán már bánom?!

Hogy vége lett mindennek… de nem!

Az életünk együtt egy hulladék, roncstelep.

Nem tudod mit érzek, mi zajlik le bennem,

Te csak annyit látsz, hogy adom a megtörhetetlen gyereket.

Lehetséges, hogy egyszerre gyűlöllek és szeretlek?!

Nem tudom nézni, ahogy gúnyolódsz, kinevetsz,

De még is hiányzol, aggódok érted.

Könnyű a másikat leszarni, és nehezebb vele együtt érezni …

Nem, nekem ez így nem megy,

Talán majd egy hónap vagy év, és kiheverlek végleg.

Előttem a sok boldog ember,

De már nem tudom irigyelni a szerelmeseket.

Arra gondolok csak: mit szeretnek egymásban?

Mi az ami összetartja őket,  ami a kapcsolatukat összetartja?!

Pár sor, pár szó, párszor máshol mondtad:

Kellesz, bírlak, hiányzol, jó vagy…

Nem csak nekem, ez a baj szívem...

Tényleg szerettelek, vége lett, lehet az én hibám is

De akkor konzervatívabb vagyok, mint a tróger másod,

S nem sznob, ha akarok majd normális családot.

Beletörődtem. Csak szerencsét kívánok,

Teljesüljön sok álmod,

S ha elestél kellj fel, ne bánkódj.

2011. október.